MI TESZ EGY NŐT SZÉPPÉ?

MI TESZ EGY NŐT SZÉPPÉ?

Nőként ugyan mindannyiunk számára egyformán fontos a szépségünk megélése, mégsem ugyanazt értjük ennek lehetősége alatt. Vannak, akik ennek során kifejezetten a külső megjelenésükért éreznek felelősséget, míg mások a belső értékeiket igyekeznek hangsúlyozni. Egy valami azonban biztos: a szépség összetett jelenség, melynek forrása sokkal mélyebbről fakad, mint ahogyan azt a szépségápolással és divattal foglalkozó magazinok számunkra sugallni kívánják.Vajon hogyan hatnak a problémáink a külső megjelenésünkre?
Mi táplálja a belső kisugárzásunkat? Mit tehetünk azért, hogy felfedezzük a Bennünk rejlő szépséget? 

A SZÉPSÉG FORRÁSA
Egy nőt elsősorban azt tesz széppé, ha elégedett. Ha jól érzi magát a bőrében, ha sikeres abban, ami számára fontos, ill. ha boldog a szívéhez közel álló személyek körében .Hiába alakítják át tehát egy nő külső megjelenését, készítenek neki új frizurát, vonzó sminket, vagy bújtatják számára előnyös ruhadarabokba, ha közben a lelke rezdüléseit figyelmen kívül hagyják. A szépségnek ugyanis, bár fontos részét képezi a fizikai megjelenésünk, mégsem egy jól sikerült fotó jelenti az alapját.
A nő úgy szomjazza a pozitív visszajelzéseket, akárcsak az anyaföld az esőt. Az önmagunkról készült legszebb képet tehát mindig az általunk szeretett személyek tekintetében tükröződve láthatjuk. A nőiességünk, a szépségünk, a belső egyensúlyunk akkor a legtündöklőbb, amikor érezzük, hogy szeretnek és értékelnek bennünket. Ezt pedig hosszú távon nem a fizikai megjelenésünkkel fogjuk elérni, hanem a viselkedésünkkel, és a pozitív attitűdünkkel. 

HAMIS CSODASZEREK
A szépség elsősorban harmónia, melynek megteremtésére nap-nap után kísérletet teszünk. A legtöbben azonban ennek során megragadunk a külső megjelenés szintjénél. 
Csakhogy belső ragyogás nélkül a legvonzóbb nő is csupán élettelen próbababa. A kisugárzás eléréséhez pedig nem elég a hajvasaló, a körömlakk, vagy az arcpír használata.
Csakhogy belső ragyogás nélkül a legvonzóbb nő is csupán élettelen próbababa. A kisugárzás eléréséhez pedig nem elég a hajvasaló, a körömlakk, vagy az arcpír használata.Nőként hajlamosak vagyunk külső eszközöktől várni a megoldást a problémáinkra: fogyasztó tablettáktól, alakformáló ruhaneműktől, hajszínezőktől, vagy épp mellimplantátumoktól, stb.
Csodaszerekre vágyunk, melyek megváltoztatnak bennünket, holott a változás eszközei épphogy mi vagyunk. A saját életvezetésünkön szükséges módosítani ahhoz, hogy az önmagunkról kialakított képünk pozitív irányba változhasson. Az új élmények, a sikerek, a bennünket körülvevő pozitív személyek visszajelzései nyomán válunk igazán széppé. 

A RAGYOGÁS FELTÉTELEI
Problémáink természetesen időről-időre bármelyikünknek lehetnek. Ilyenkor elbizonytalanodunk, akár boldogtalanná válhatunk, a belső ragyogás hiánya pedig a külső megjelenésünkön is rögtön nyomot hagy. Egy nő szépségének legfőbb forrása az elégedettség érzése. Ha ezt aktuálisan önbizalomhiány, esetleg konfliktus, vagy párkapcsolati probléma árnyékolja be, az szükségszerűen a külső megjelenésén is meglátszik majd. Ilyenkor a megoldást a külsőnk megváltoztatására irányuló tüneti kezelés helyett a valódi probléma felismerése, és annak kezelése jelenti, mely folyamatban egy szakember támogatása nagy segítségünkre lehet.
A kettő természetesen kölcsönösen hat egymásra. Amint ugyanis jobban érezzük magunkat az aktuális élethelyzetünkben, a kisugárzásunk is megváltozik, s szinte kivirulunk. A külső megjelenésünkön tehát közvetlenül látszik az, hogyan érezzük magunkat, hiszen egy boldog és kiegyensúlyozott nőnél nincsen szebb. 

Hogyan érzed magad a bőrödben?
Milyen helyzetben látod magad szépnek?
Min szeretnél változtatni?

Szerző:
Vépy Viktória
pszichológus, life coach, mediátor
 
(Forrás: www.harmonet.hu)