A SZAKÉRTŐ VÁLASZOL - MIT TEGYEK, HOGY ÚJRA MEG TUDJAK BÍZNI A PÁROMBAN?

A SZAKÉRTŐ VÁLASZOL - MIT TEGYEK, HOGY ÚJRA MEG TUDJAK BÍZNI A PÁROMBAN?

„Rájöttem, hogy van valakije. Véletlenül derült ki, korábban eszembe sem jutott ilyesmi. Tökéletesen megbíztam benne.  Másfél éve vagyunk együtt, harmonikus a kapcsolatunk, az ágyban is kölcsönösen élvezzük az együttléteket. Azt szokták mondani, hogy a megcsalás mindkét fél felelőssége, de a mi kapcsolatunkban tényleg minden jól működött. Nem volt oka, félrelépni, nem is értem. Szabadon megélhette velem a vágyait, és ez fordítva is igaz!
Mostanra túljutottunk az indulatokon, a szakításon, és újbóli egymásra találáson. Összeköltöztünk. Ez a dolog egy kicsit közelebb hozott bennünket egymáshoz. Ennek még örülök is, de nem értem, miért tette. Azt mondta, egyszerűen hülye volt: belement valamibe, amibe nem kellett volna, de sosem akart elveszíteni engem, mert szeret. Az a baj, hogy én is őt.
Amikor átköltöztem hozzá, elhatároztam, hogy tiszta lapot nyitok, és nem fogok gyanakodni, vagy kételkedni abban, amit mond. Sajnos a munkája miatt sokszor van távol, és nekem ilyenkor folyton az jár a fejemben, vajon tényleg azt csinálja-e, amit mond. Nem beszélek neki erről, mert nem akarom, hogy a múlt megmérgezze a kapcsolatunkat, de néha úgy érzem, megőrülök a bizonytalanságtól. Megbocsátottam neki a félrelépését, mert már nem vagyok rá dühös, de elfelejteni valahogy nem tudom azt, amit tett, bármennyire is szeretném. Nagyon félek attól, hogy újra megtörténhet.
Mit tegyek, hogy újra meg tudjak bízni a páromban?”



Kedves Levélíró,


A soraidat olvasva elsősorban kérdések fogalmazódtak meg bennem. Vajon tünet-e a megcsalás, vagy maga a probléma? Viszonyról volt-e szó, vagy egyszeri alkalomról? Miből gondolod, hogy kölcsönösen élveztétek az együttléteket? Honnan tudod, hogy a kapcsolatotokban minden jól működött?
A kijelentéseid kategorikusnak tűnnek, s habár valószínűleg csak azt a célt szolgálják, hogy rövid jellemzést adjanak a kapcsolatotokról, mégis felvetődik bennem, vajon mi bizonyítja az érvényességüket?

Kijelenteni egy kapcsolatról, hogy minden rendben van vele naivitás. Nincs olyan, hogy egy kapcsolatban minden jól működik. Problémák, kimondatlan vágyak bárhol megjelenhetnek, amit vagy észrevesznek a felek, és foglalkoznak vele vagy pedig nem.
Nem szabad abban az illúzióban ringatnunk magunkat, hogy minden rendben. Észre kell venni a jelzéseket, a másik vágyait. Adott esetben felismerni, ha elérkezett a szakítás ideje, és merni vállalni a fájdalmat, ami a továbblépéssel jár.
Az, hogy Te hogyan látod a kapcsolatotokat, egy perspektíva. Fontos volna ismerni a párod véleményét.
Hogyan próbáltad kideríteni, milyen számára a kapcsolatotokban lenni? Mi bizonyítja, hogy minden vágyát szabadon megélhette Veled?
A férfiak jelentős hányada konfliktuskerülő. Nehezebben mennek bele egy olyan helyzetbe, ahol a konfliktus tetőzhet, mivel sokkal tovább tart kijönniük élettanilag abból az állapotból, amivel ez jár, mint egy nőnek. Ezért előfordulhat, hogy a könnyebb utat választják, és a konfrontáció helyett inkább egy olyan képet mutatnak, ami szerint minden rendben van. Fontos volna tehát megérteni a probléma valós okát, és megismerni a Te és a párod motívumait.
Ugyanígy fontos volna tudni, mi volt az oka az egymásra találásnak? Miért nem vált véglegessé a szakítás? Mi az oka annak, hogy újra együtt vagytok? Ki vágyott erre jobban? Miből gondolod, hogy újra együtt kell lennetek? Az összeköltözés kinek a szándéka volt? Mi bizonyítja, hogy nem pusztán a szakítással járó fájdalom elkerülése volt a célja?

Ellentmondást érzek abban, amit egymás szeretetével kapcsolatban írsz. Te hogy szereted őt? Ő hogyan szeret Téged? Ez a szeretet köztetek hogyan viszonyul az önzéshez? A megszokáshoz? A kötődéshez? A függőséghez?
Az is egy fajta szeretet, ha én birtokolni akarom a szeretetem tárgyát, az pedig egy másik, ha azt akarom, hogy a szeretetem tárgyának jó legyen. Ti hogyan viszonyultok egymáshoz ebből a szempontból?
Fontos érteni, ha valakinek valamilyen hiánya van egy kapcsolatban, azon a területen a kísértés nagy erővel tud rá lecsapni. Azt írod, szeretnéd megérteni, miért csalt meg.  Ennek megválaszolásához több információra volna szükség, mert igen, lehet olyan, hogy egy férfi egyszerűen csak „hülye volt”, de az is lehet, hogy konfliktuskerülő típus és előremenekül, ahogyan számos más ok is állhat a háttérben.

Ami pedig a tiszta lapot illeti, miből gondolod, hogy a puszta elhatározás egyben cselekvés is? Mikor határoztad el?Mennyi munkát tettél bele? Időt kell adni ezeknek a folyamatoknak. Ha valóban elhatároztad, hogy megbízol benne, akkor sok időt, munkát kell belefektetni abba, hogy ez működjön. Előtte persze érdemes mérlegelni, megéri-e mindebbe energiát invesztálni. 
Fontos tehát pontos képet alkotni a kapcsolatról, és az okokról. A párkapcsolat alapja nem lehet az egymás elvesztésétől való félelemből fakadó görcsös egymásba kapaszkodás. Olykor merni kell szakítani, merni egy új személyt szeretni, benne megbízni. Nem igaz, hogy ha egyszer valaki átvert, más is átfog. Vannak dolgok, amiket el kell engedni.
A bizonytalanság egy kemény dolog, de ezt csak magadban tudod legyőzni. Én azt gondolom, ha nincsen arra nyilvánvaló bizonyíték, hogy ne bízz benne, akkor meg kell neki szavazni a bizalmat. Érthető a kétséged, hiszen egyszer már átvert. Ez ugyanakkor nem jelenti azt, hogy újra megteszi majd. Ha azonban nem mered kifejezni a bizonytalanságodat, mert félsz attól, hogy elveszítheted őt, hogy megszűnhet a kapcsolatotok, az onnantól kezdve nem tud megfelelően működni, hiszen a veszteségtől való félelem válik az alapjává. A hiánymotiváció, amiben a másiktól való függés dominál, nem jó alap.
Ha ki mered azt mondani, hogy Te nélküle is jól vagy, megszűnik az elvesztésétől való félelem, és vele a bizonytalanság. Szívesen hallgatnálak még erről a problémáról bővebben egy személyes találkozó keretében.

 Üdvözlettel,
 Elemér

Bizonytalan vagy önmagadban, kettőtökben? Párkapcsolati problémával küzdesz? Tanácsra volna szükséged? 
Élő Elemér a Beauty Coaching párkapcsolati szakértője Neked is válaszol!
Írj email-t az info@beautycoaching.hu címre, vagy keress bennünket elérhetőségeinken, és kérj időpontot személyes konzultációra.

Beauty Coaching - Változz át!